Csecsemő

Megszületett!

Az együtt töltött 9 hónap után az egyik legizgalmasabb pillanat, amikor elérkezik a szülés ideje, és megláthatjuk saját kisbabánkat. Annyi izgalom után, végre itt a pillanat, hogy szemtől szembe lássam, öleljem, pusziljam.
Miután kibújt a kis pocaklakó, a kórházban gyorsan "megtisztítják", ami annyit jelent, hogy a szemében levő váladéktól megszabadítják, cseppentenek, légutakban levő váladékot leszívják, és azonnal az anya mellére teszik. A babánk már ekkor szopásra készen áll, és gyakran akár meg is figyelhetjük, ahogy "kúszna" felfelé, és fordulna a cici irányába. Sajna ez nem hosszú idő, mert elviszik, megméricskézni, felöltöztetni, de hamar visszahozzák, hogy szophasson. az első mellre tétel, ezek a percek nagyon fontosak. Egyrészt a kötődés szempontjából, anya-gyermek kapcsolat, másrészt a tejbelövelés miatt is.
A szülőszobán a szülés után megfigyelésre még 2 órát tartózkodunk. Ez viszonylag hamar elrepül, pláne ha a babánk mellettünk van. Gyakorta ekkor apa is ott lehet velünk, kézbe veheti, megölelheti, és puszilhatja Ő is a csemetéjét. Sajnos nagyon sok helyen utána csak akkor találkozhat ilyen közeli élményben a babával, amikor haza felé tartanak, vagy már otthon vannak.


A kórházban

A kórházak többsége bababarát kórház, ami azt jelenti, hogy az anyuka állandóan együtt van a csecsemőjével. Nappal, és éjszaka is. Általában csak a fürdetés idejére viszik el a kisbabákat a csecsemős nővérek. Minden más teendő a mi dolgunk.



Érzékszervek világa
 A csecsemő érzékelése szakaszosan fejlődik ki:
- először közelségi érzékelés (első, és legfontosabb: tapintás)
- távolsági érzékelés

Tapintás: 
Tapintóérzéket már 8 hetesnél fiatalabb embrióknál is észlelték (bár ekkor még csak 2 cm, még nincs szeme, füle, de bőrének érzékenysége nagyon fejlett)
Magzatvízben masszírozás: ringatózik, és lebeg először, majd a méh gyenge simogatása egyre erőteljesebb, határozottabb lesz, és fokozatosan ritmikus összehúzódásokká alakul, szorítva és nyomva a kisbabát. Ezáltal ingerli a bőrét és érzékszerveit 
Kengurugondoskodás„ ----- a csecsemőnek szüksége van anyja szívverésének közelségére, hogy biztonságérzete megerősödjék. Susan Ludinnton-Hoe: bioritmikusság kutatásával foglalkozott, azt tapasztalta, hogy az anyukák tudattalanul is szabályozzák kisbabák testhőmérsékletét, úgy reagálva, hogy saját testhőmérsékletüket megváltoztatják. Amikor a kisbabák túlságosan lehűlnek, a mell hőmérséklete megemelkedik, és amikor a babák túl melegek, akkor a mell hőmérséklete csökken. Ugyanez a hatás érzékelhető, ha egyszerűen csak azt mondják az anyának, hogy gyermeke testhőmérséklete csökkent. A mell hőmérséklete 3-4 fokot emelkedett.


Ízlelés és szaglás: 
Ízlelő-szemölcsök a terhesség 13. hetében működik. Előnyben részesíti az édes ízeket (anyatej édeskés!!) Terhesség 17. hetében idegekkel telivé alakul. Szaglás már jelen van születés előtt.
Különösen kifinomult szaglás-érzékelőképessége, segít megkülönböztetni az anyja kémiai jelét. Hisz egy 5 napos kisbaba meg tudja különböztetni édesanyja illatát, és tejének ízét egy másik anyáétól


Látás 
Kisbaba már születése előtt lát. A látóideg már azelőtt kialakult, hogy az anyuka tudatában lenne terhességének (első hetek) 15 hetes korban a szemek már szemmel láthatóak, a gyors szemmozgások elkezdődnek, és fokozódnak. Várandósság 6-7. hónapja: magzat agya reagál a fényre, ki tudja nyitni, és be tudja csukni a szemét, el tud nézni föl-, le- és oldalirányba
Csecsemő tud mereven nézni. Újszülött arra van programozva, hogy lássa anyukáját. Szeme fókuszál 20-30cm-re. Vonzzák a nagy kontrasztok, a szem- és a mellbimbó kerek formája ( ezek nézegetése serkenti a myelinizációt, és a fiziológiai fejlődést)Retina pálcikái felelősek a halvány, tompa fényben való látásért, és a kontrasztok jól fejlettek. Retina csapjai: a színes látásért, és részletekért felelősek, még nem fejlődtek ki. 3 csatorna van: fekete/fehér, piros/zöld, kék/sárga. A kék/sárga még nem funkcionál teljesen. A sárga pirosnak, vagy zöldnek látszik, a kék pedig szürkének. 
3 hónapos: tiszta látás közelre és távolra. Látóideg myelinizált.
 6 hónapos: a látás olyan tiszta, mint egy felnőtté. 3 dimenziós látás kifejlődött

Hallás: 
Terhesség 28. hetében fül idegellátása teljes. A magzat az anyaméhben válaszol a hangrezgésekre. 
Az újszülött: megtudja különböztetni a hangerősséget, hangmagasságot, és hangszínt. Felfigyel a suttogásra, és ki tudja kapcsolni a monoton hangokat. Lokalizálni tudja a hangokat
A kisbaba vonzódik a magas hangokhoz, és az anyák ösztönösen magas hangon beszélnek

Halló- és látóközpont közötti kapcsolat már 2 hetes korra teljesen kifejlődik. Szeretik nézni édesanyjukat, és hallani hangjukat 
Kísérlet: a csecsemőknek választani kellett 4 beszédhang, és látvány kombinációja között: normál hangon beszélő anya, normál hangon beszélő idegen, anya hangján beszélő idegen, idegen hangon beszélő anya között. A babákra csodásan hatott a normál hangján beszélő anya. Kevesebbet nézték a normál hangon beszélő idegent. Az anya-idegen kombinációkat pedig elviselhetetlennek tartották, és hangos sírással reagáltak.
Kísérlet 2: újszülött csecsemőkre fejhallgatót tettek. Valahányszor gyorsan szopizták a cumit, az anya hangját hallhatták, egyébként egy idegen hang mesélt nekik. A csecsemők megtanulták, hogyan tudják kiváltani az anyai hang meséjét, amely bármely más hangnál szívesebben hallgattak 




Újszülött reflexek

Születéskor a méhlepény oxigén- és tápanyagjuttató, illetve anyagcseretermék-elszállító funkciója megszűnik. A csecsemőt veleszületett ösztönei és reflexei segítik abban, hogy
a születését követő első pár napot túlélje. Például szopáskor ösztönösen anyja emlőbimbójára tapad, és szívja; húgyhólyagjának ürülése is automatikusan történik.

A születés a legnagyobb változás az életben, és ehhez az új élethez való alkalmazkodást segítik a csecsemőben már születéskor jelen levő készségek.
Számos veleszületett reflex, mint amilyen pl. a légzés, szopás, nyelés stb., az emberi idegrendszerben örökletesen lefektetett készségek is minden életképes újszülöttnél megtalálhatók.
  1. Moro reflex
  • Szétveti kezét-lábát, aztán nagy lendülettel visszahúzza őket, mintha anyját akarná megragadni.
  • 6 hónapos korra szűnik meg
  1. Szopó reflex
  • Szájüreg belsejének érintése váltja ki
  • A baba szopni kezdi a tárgyat
  1. Kereső Reflex
  1. Markolás
  • Kéz tenyerének, vagy talpának érintése
  • A baba bezárja a kezét, és pipában tartja a lábát
  1. Kéz a szájban
  • Az orca, vagy a tenyér szoros fogása váltja ki
  • A baba a fogás irányába fordítja a fejét, a kezét a szájába veszi, és szopni kezd
  1. Hunyorítás
  • Erős hang váltja ki (pl.: taps)
  1. Elemi járás
  1. Hasra fordítjuk a babát, a baba felemeli a fejét, és azután elfordítja.
  • Ez a reflex megakadályozza a megfulladást
  1. Láb cirógatása
- Védekező reflex
  • A másik lábát keresztbe teszi, és az ott lévő tárgyat eltolja magától
  1. Csillogó fény
  • Szemét becsukja
  • Védekező reflex


Az újszülött

 Az újszülött csecsemő aránytalan kis testével, vörös foltos bőrével nagyon különbözhet attól a rózsaszínű makulátlan apróságtól, akinek szülei elképzelték. 

A fej
Az újszülött kisbaba feje túl nagynak és kereknek tűnik parányi testéhez képest. A fej mérete születéskor a törzs méretének negyede, 2 éves korban ötöde, 18 évesen pedig már csak nyolcada. Az újszülöttnek ritkán van szép, kerek feje. Születéskor a fejre nehezedő nyomás és a koponyacsontoknak az agyat védő elmozdulásai általában a fejforma időleges torzulásához vezetnek. Lehet, hogy a fej kissé duzzadtnak és bumfordinak tűnik, az agy azonban biztonságban van, és nem fog károsodni.
 
A kutacsok
Születéskor a koponyacsontokat később összekapcsoló ízületek helyén „lágy” területek vannak. A vastag hártyák alkotta lágy részek nagyobb területeit kutacsoknak nevezzük. A csecsemő két jelentősebb kutacsa a fej elülső, illetve hátsó részén található. Születéskor a koponya ízületei egymásba csúsznak, hogy védjék az agyat a károsodástól.
 
A szemek
A születés alatt elszenvedett hatalmas nyomás miatt sok újszülött szeme vörös és dagadt. Sok csecsemő kancsalnak tűnik, ezt a szem belső sarkában lévő bőr redőzöttsége okozza. Ez teljesen normális jelenség, amely később megszűnik. Ha a kisbaba még 3-6 hónaposan is kancsalít orvoshoz kell fordulni

A száj
Az újszülött és a kizárólag tejjel táplálkozó csecsemő felső ajkán vagy szájában „szopó”-hólyagok jelenhetnek meg. Ezek teljesen ártalmatlanok, és később el is tűnnek. A csecsemő nyelve hegye még növekedik, ezért kezdetben úgy tűnik, mintha a nyelve szilárdabban lenne rögzülve, mint egy felnőtté. Egyéves korra a nyelv teljesen mozgékonnyá válik. 


A bőr
A bőr ritkán makulátlan, gyakran sárgás, vörös és kék foltok, illetve apró fehér pöttyök tarkíthatják. A méhben hiányosan táplált vagy túlhordott csecsemő bőre többnyire ráncos. A bőr itt felsorolt szépséghibái egy hónapos korra rendszerint eltűnnek.
A magzatmáz: Születéskor a csecsemőt zsíros fehér anyag – magzatmáz – borítja. Ez természetes védelmet nyújt a kisebb bőrfertőzésekkel szemben, ezért türelemmel ki kell várni, amíg néhány nap alatt magától felszívódik. A magzatpehely gyakran figyelhető meg születéskor a csecsemő egyes testrészein: pihehaj a fején, és durvább pelyhek a vállán meg a hátán. A magzati szőrzet teljesen normális, és rendszerint 1-2 héten belül lekopik.

Nemi jellegzetességek
A csecsemőkori emlőduzzanat mind a lányokon, mind a fiúkon teljesen normális jelenség. A születés utáni első napokban mutatkozhat, mert a hirtelen megszaporodott anyai hormonok bejutnak a csecsemőbe is. A duzzadt emlőcskékből néha kevés tej is szivároghat. Tilos nyomogatni, mert fertőzésnek tehetjük ki. A duzzanat néhány nap alatt megszűnik. A csecsemők nemi szervei (a kislányok szeméremteste, illetve a kisfiúk herezacskói) születéskor testükhöz viszonyítva jóval nagyobbak, mint a fejlődésük későbbi szakaszaiban. Aránytalanságukat fokozza, hogy az anyai hormonok jelenléte miatt az első napokban meg is duzzadhatnak, s kissé pirosnak vagy gyulladtnak tűnhetnek. A duzzanat és a gyulladás azonnal megszűnik, amint a csecsemő szervezete megszabadul a túlzott mennyiségű anyai hormonoktól. 

A köldök
A köldökzsinórt, ami a baba méhbeli élete során az anyával való létfontosságú kapcsolat eszköze volt, a méhlepény megszülése után elkötik, majd fájdalommentesen átvágják. A meghagyott centis csonk elszárad, és nagyjából tíz nap alatt leesik. Néha a csecsemő köldöke mellett kis kidudorodás, köldöksérv észlelhető. Ez a csecsemő sírásakor még jobban kidomborodhat. Emiatt sem kell nyugtalankodni, mert rendszerint már az első életévben eltűnik.